Tanáraink

Tanári csapatunk többéves nyelvtanári tapasztalattal, egyetemi nyelvszakos tanulmányokkal és felsőfokú nyelvvizsgával rendelkező tanárokból áll.

A nyelviskola újító módszeréhez fűződő elkötelezettség és a tanítás iránt érzett lelkesedés mindannyiukban közös. Tanáraink mosolygós, empatikus természete és kiváló szakmai felkészültsége együttesen teremtik meg a kiegyensúlyozott légkört, amelyhez modern tantermi környezet is hozzájárul.

Gyebnár-Ballagó Szilvia

vezető angoltanár

„12 éves koromban döntöttem el, hogy angoltanár leszek. Azóta, hogy ez megvalósult azon dolgozom, hogy minden diákommal megszerettessem ezt a csodás nyelvet.”

Mezei Dávid

angol, német koordinátor

„Számomra az a legfontosabb, hogy csillogó szemeket lássak — ha ez megvan, a többi már csak a gyakorláson múlik.”

Zsitva Zsuzsa

némettanár

„A diák sikere a tanár sikerélménye is! Minél több a mosolygós arc, annál jobban halad a tanulás!”

Garamvölgyi Eszter

angoltanár

„A nyelvtanulás egy kalandos utazás tele élményekkel és kihívásokkal. Igyekszem jó útitárs lenni a tanulók oldalán, hiszen sokféleképpen bejártam már az ösvényt a legkülönfélébb egyéniségekkel.”

Büki Boróka

némettanár

„A német anyanyelvű területek karnyújtásnyira vannak tőlünk. Számomra a német nyelv ismerete kapu Nyugat-Európa kultúrája, gondolkodásmódja felé. Felépítése pedig megfontoltságra tanít. A legnagyobb siker számomra, amikor a tanuló örömmel tud rácsodálkozni a német nyelv sajátosságaira. Ekkor sejti meg, hogy másként is tudunk gondolkodni, gondolatot megosztani.”

Gremsperger Bence

angoltanár

„Számomra a legfontosabb a tanulókkal kialakított személyes kapcsolat, úgy érzem, hogy ez nagyban elősegíti a közös munkát, és gördülékennyé teszi a tanulást.”

Negist May Fesseha

magyar mint idegen nyelv tanár

„I wholeheartedly believe that with patience and determination, anyone is capable of learning absolutely anything within a proper supportive environment. In my role as your teacher, I will simultaneously be your mentor, your coach and your friend, always offering you a helping hand while walking together with you towards your goals.”

Kiss Dorottya

angoltanár

„Számomra nagyon fontos, hogy jó kapcsolat alakuljon ki a diák és tanár között, hogy egy biztonságos és kényelmes hely legyen neki a terem, ahol mer kérdezni, és mélyen el tudja sajátítani a nyelv csínját-bínját.”

Dr. Tóthné Balázs Mária Ágnes

franciatanár

„Már gyerekként elbűvölt a francia nyelv. Azóta sem tudok betelni a zenéjével, a kifejezések gazdagságával, sajátos logikájával.1991 óta tanítom, és igyekszem a diákjaimnak is átadni a francia iránti lelkesedésemet, keresve a magyarban, esetleg más tanult nyelvekben fellelhető szókincsbeli és nyelvtani párhuzamokat.”

Kovács Bálint

arabtanár

„Az arabtanulás mindig valami újat, ismeretlent, érdekeset hoz, a gyönyörű kalligrafikus írástól kezdve a meglepő logikán át a kulturális érdekességekig. Én úgy szeretem tanítani ezt a nyelvet, hogy közben minél több apró tudás-mozaikból egy összefüggő különleges világot fedezzünk fel. Hiszen, ahogy az arab mondás tartja: „A tudatlan az igazi szegény.”

Klabacsek Rita

orosztanár

„Úgy hiszem és vallom, hogy ezt a nyelvet és kultúrát csak szívvel-lélekkel lehet tanítani. Azonban számomra a tanítás nem munka. Egyszerűen csak szeretném a szememen keresztül láttatni azt a sok csodát, ami a nyelvtanulóval történhet miközben óráról órára egy kicsit jobban és jobban elmélyedünk a nyelv mélységeibe és magasságaiba. Csodálattal tölt el minden alkalommal, mikor látom a haladást, a sikereiket, mert tisztelem őket azért, hogy törekszenek és haladnak és úgy érzem, hogy két dolgot teszek csak hozzá az eredményeikhez: biztatom őket és hiszek bennük és megtanítom őket hinni magukban.”

Zarándi Anna

némettanár

„A nyelvoktatás során rendkívül fontosnak tartom azt, hogy az órák a diákok céljaihoz és igényeihez illeszkedjenek. Célom a tanulókat motiválni és támogatni a tanulás során, hogy minél előbb elérhessék a céljaikat. Tanulókra szabott tanulási tervekkel, segítőkész tanárokkal és rugalmas rendszerével segít ebben az Up2You.”

Nagy Orsolya

némettanár

„Nyelvtanárként nagyon szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen igazán sok téma előkerülhet az órán, ha az a célnyelven történik. Az óráimon ezért mindig arra törekszem, hogy mindenki megtalálja a kapcsolódási pontot mindennapi érdeklődési köre és a nyelvtanulása között. Nagyon szeretem a rendszerünkben, hogy találkozhatok a tanulók sokféleségével. A változatosság mellett pedig engem is nagyon inspirál látni a különböző célokat és a tanulók kitartó tanulását.”

Mészáros Emma

angoltanár

„Miért ne lehetne a nyelvet egyszerre használni és érteni is? Rávezetésekkel és hétköznapi példákkal igyekszem segíteni minden tanulónak tapasztalni és belakni az angol nyelvet. Legyen akár kezdő, újrakezdő, középhaladó vagy haladó, biztos vagyok benne, hogy meg tudjuk ütni a közös hangot (és nyelvet).”

Misel Kovalenko

anyanyelvi angoltanár (native English teacher)

„I've fallen into language teaching by accident and have never looked back since! I find that teaching and sharing a language bridges a gap between cultures and it comes naturally. We are all social creatures and I believe that with this fast growing technological world we have become detached and disconnected from each other. Teaching for me isn't just a job but making valuable and lasting connections by giving a person the ability to communicate, a different perspective and a better understanding of each other. Language sharing is an ultimate gateway to a better world.”

Dai Lívia

kínaitanár

„A kínai nyelvvel nem csak egy új nyelvet ismerhet meg az ember, a kínai nyelvben a kínaiak kultúrája, történelme és szokásai is tükröződnek. Nem telhet el egyetlen óra úgy, hogy ne tanulnánk meg egy újabb részletét a kultúrának is. Ezt a kínai ősi mondás is magában foglalja: 道山学海 - Dào shān xué hǎi – A tudás magasabb a hegyeknél és mélyebb a tengereknél.”

Erdei Flóra

olasztanár

„Számomra a nyelvtanítás nem munka, sokkal inkább “játék és mese”. Miért is kellene izzadva tanulni, ha a dolce vita jegyében nevetve is lehet?”

A többi már csak Tőled függ, Up to You!

Jelentkezz nyelvtanárnak!